minden változatlan

Valamiért teljesen beleszerettem ebbe a képbe. Fogalmam sincs, hogy miért, de nagyon tetszik a szoba hangulata.
Szobáról jut eszembe... Nem ártana megint takarítani. Mindig csak halatszhatom, aztán sosincs teljesen kész. Mindig van valami elmosogatnivaló, vagy rendrakás. Jaj, de utálom ezt. Meg az ágyamat is el kéne már tényleg adni. Ne essen több hó, a maradék is olvadjon még el és jó lesz ez. Anyumékkal szombat óta nem beszéltem, és még egy darabig nem is fogok, mert péntek este suliban leszek, szombaton reggeltől délutánig, este megint megyünk Hard Rock-ba.
Olyan türelmetlen vagyok az utóbbi napokban. Mondjuk egyben érzékeny is. Lehet, hogy nem ártana szedni a kis gyógyszeremet, hogy ne legyen baj.
vatera-mánia
Na jó, gondolkoztam. Meg tudnám venni 20-ért azt a telót, de a kijelzője a mostanihoz képest olyan pici. Meg azért mégis egy Samsung Galaxy 3-am van most. Ha más nem, a neve jól hangzik, hogy Galaxy :P Szóval inkább maradok a mostani szaromnál. A telefon helyett inkább rendeltem egy új aksit a mostanihoz, mert szégyen, hogy ez egy nap alatt is képes lemerülni, pedig csak fél éves teló. Majd ha nagy leszek és még mindig kell qwerty-billentyűzetes teló, akkor majd megpróbálok egy Blackberry-t szerezni.
Amúgy már megint megszállt a Vatera/Ebay-mánia. Hihetetlen. Órákat képes vagyok elbaszni ezeken az oldalakon. Az a nem semmi, hogy milyen hülyeségeket próbálnak eladni emberek. 2007-es számviteli törvényt és hasonló. Nincs az a hülye, aki megveszi, még 1 Ft-ért se. Oké, hogy én is fel fogom tenni a könyveimet, amik már nem kellenek, de azok nem ilyen kategóriába tartoznak. Meg az a szar, hogy nincs olyan dobozom, amibe bele tudnám tenni őket, ezért max személyes átvétellel tudom felrakni, ami lecsökkenti annak az esélyét, hogy pénzt tudjak csinálni belőle. Ajánlott levélként meg a 400 oldalas könyvet nem könnyű dolog feladni :P
omg omg omg!!!
Úr isten, de izgatott vagyok!!! Vaterán találtam egy emberkét, aki pont tökéletes áron és színben akarja eladni az én álomtelómat. Megkérdeztem tőle, hogy 20-ért aladná-e, de válasz max holnap jön szerintem, de már alig várom. Ha nem adja 20-ért, akkor sincs nagy gáz, mert akkor 23-ért meg tudom venni tőle. De a 20 azért mégis jobb :P Szurkoljatok!!!
Ilyen az általam kinézett gyönyörűség:

breaking dawn
 
 
Végre rávettem magamat, hogy megnézzem a Breaking Dawn-t. 1 éve imádtam a többi Twilight részt is, aztán történtek dolgok, és képtelen voltam ilyen témájú filmeket nézni. De most végre megtört a jég. Szerintem a 4 film közül ez lett a legjobb. A többi ehhez képest nekem vontatottnak tűnik. Már alig várom a folytatást.
Anyum miatt magyarul leszedtem a többi részt, kiírtam dvd-re, hogy ő is meg tudja nézni. Egyszerűen katasztrófa a szinkron. Állítólag világhírű a magyar szinkron, és némely filmeknél egyet is értek ezzel, de ezek a tiniknek készült filmek valami kivételesen szarul vannak szinkronizálva.
|